Leírás
Ha érdekel a 3.65 M Astra akkor itt a története: Autovizsgalatponthu-val vettem 5 éve, mert nem értek hozzá. Meleg motorral vártak, de aztmondta kevésbé problémás motor, nagy baj nem lehet. Megtalálta hogy a jobb küszöböt cserélték, de szépen, illetve javították a jobb hátsó sárvédőt az ajtó mögött és kapott egy bontott jobb hátsó ajtót. Kopott tárcsák, kuka gumik. Úgy voltam vele hogy a véletár+50%-ból lesz egy patent kocsim és nyertem. Másnap hidegen vidáman csattogva indult a motor amit azóta is csinál, ezzel 5 különböző szerelőnél jártam és éjszakára otthagytam. 1 szerint nem lánc, hanem hidrotőke, hiába hallgat el egy idő után. 1 spontán megsüketült. 1 szerint vezérlés, őt se érdekli hogy melegen elhallgat. 1 szerint szívósor, a tengely tényleg el volt törve, de a csere után is vidáman csattogva indul. 1 pedig a G astra facebook csoport szerint G astra pápa Budaörsön, ő szerinte az olajgomba elengedi az olajnyomást álló motornál, ami lefolyik és amíg körbeér az olaj addig csattog. Még ez tűnt a leghihetőbbnek és az elmúlt 30.000 km alatt nem romlott tovább. De hogy lehet 3 M-t elkölteni erre az autóra? Pár havonta kérte, én pedig mindig reménykedtem hogy vége a listának. A javításokat mind budapesti autószerelők végezték, sehova nem lehetett alkatrészt vinni (mert mi van ha rossz, ki-mit intéz, ott áll nála szétszedve, blablabla). A cserélt alkatrészek listája az 5 év alatti időrendi sorrendben, valószínűleg 1-2 dolog a homályba veszett, illetve nem mindennek találtam meg a cetlijét (számlát csak a szivosorponthu adott): vezérlés, klíma töltés, flexicső, szíj+görgő, benzinpumpa, szélvédő alatti takarólemez, ajtószigetelő gumikéder (40.000), első tárcsák+betétek (82.000), 4 téli gumi (103.000), szívósor felújítás (szivosorponthu) (65.000), önindító felújítás (41.000), 4 nyári gumi (84.000 + 70 a szett alufelni), klíma töltés, 2 lengéscsillapító előre (57.000), 2 toronyszilent készlet előre (26.000), 2 stabpálca (11.000), motortartó bakok (11.000), szilentek, összes fékcső-hátsó futóművön szintén minden(lengéscsillapító stb)-index relé (203.000), kuplung+kinyomócsapágy (300.000), akksi (40.000), klíma töltés-klíma lefejtés-klímahűtő csere-klíma töltés-klíma lefejtés-klímakompresszor csere-klíma töltés (300.000), féltengely, szilentek szilikonzsírral kenése (ez egész horror volt, bölcső le-fel.) majd pár héttel később újrakezdték a nyekergést, teljes kábelköteg javítás a csomagtérajtónál, generátorfelújítás, láncfeszítő patron (a klímás nem rakott vissza valamit és szétrepült), szétesett szívósor tengely újra összerakatása (50.000) Olaj+szűrő cserék, illetve átvizsgálások minden szervíznél is részét képezték a költségeknek. Biztosan ki lehetett volna hozni olcsóbban ha bontóban vásárol az ember 15-20 évet futott alkatrészeket és/vagy otthon szerelget, én nem így tettem. Ezek a cuccok ki vannak cserélve, nagy részük ellenőrizhető, ha hasonló korú kocsit veszel amit az előző tulaj csak tankolt mint ezt, akkor hasonló költségekre számíthatsz. De sehol sem rohad a kasztni és ez alatt az 5 év alatt sehol sem volt lakatolva, ez sarkalatos pont volt a vásárlásnál. Hibalista, mert ennyi cucc után még mindig van: - kipufogó dobra 1 éve 1 évet mondtak - a kuplungcsere óta nagyon ritkán nehezen veszi az 1-est, ha húzol 2-t, aztán 1-et akkor simán, a szerelő aztmondta lehet állítani valamit az összekötőnél, de másodjára is csak jobb lett, tökéletes nem - két pici 5 cm-es húzásnyom a lökhárítón (letolattam a saját kerítésem jobbról és balról is) - a tetőkárpit az utas oldali napellenzőnél egy kis részen fél éve elengedte magát, de még nem vitt magával többet (típusbetegség) - az antenna alatti tömítés elfáradt, az új megvan - a könyöklő műbőr borítása elkezdett málni - nyikorgó szilentek fekvőrendőrnél, nem akarta cserélni a szerelő, a G Astra csoportban írták hogy a szilikonzsírral bekenés megoldja. de pár hétig tartott csak (típusbetegség) - párásodik, mert valószínűleg rossz a külső-belső levegőkeringetés között váltó motor és belsőn ragadt (típusbetegség) Ha mindezek után érdekel, akkor hívj.