Leírás
Úgy döntöttem, hogy eladom a kis kedvencemet. Okom az ég világon nincs rá, tekintve, hogy tökéletes a színe, az állapota, és az egészet úgy imádom, ahogy van. Tavaly hoztam be svájcból. Németországban honosítottam, majd azzal a papírral hoztam be ithonra. Egy szuper barátom Porschésa átnézte, és órák után sem volt tippje, hogy milyen címszóval kérjen pénzt, mert hibátlannak találta az autót. Megvan a szervizkönyve, amiben vezetve vannak a szervizek, látszik hogy minden meg lett csinálva rajta, ami érződik is. Amikor hazahoztam, azért kipróbáltam a német pályán a 250 feletti világot és tökéletesen ment. Nem rázott, nem gyengült, egyszerűen tökéletes. Automata váltója van, ahol a képeken és a leírásban is láthatod, ezzel sem volt gond, a kormányon lévő tip-tronic gombokkal őrületes verseny élményben lehet részed még akkor is, ha alacsony sebességgel közlekedsz. A gyári fejegységgel azonban nem voltam kibékülve. A BOSE hangrendszer a gyári fejegységgel egy FM transmitteren keresztül olyan hangot adott ki magából, amire nincsenek szavak. A beépített mélynyomó és a hangszórók hihetetlen élményt adtak a vezetés mellé, de hiányzott a Carplay. Meg is rendeltem a most benne lévő fejegységet, de az optikai kábelek csatlakozását sajnos lebutítja egy átalakító, amit a gyártó adott hozzá. Persze így is baromi jó az élmény, de nem annyira, mint a gyárival. Természetesen adom a gyárit is a kocsihoz, sőt a médiás srác számát is megadom, aki átszereli neked, ha szeretnéd. Megvan mind a két kulcsa, és valóban az összes funkciója hibátlanul működik. Motorikusan, műszakilag és elektronika szinten is. Miért adom el? Most mit mondjak? Megtetszett a 981.